Aktuális

Fürdőnk idén is indult az Év Fürdője szavazáson, és látogatóink szavazatainak köszönhetően kategóriánkban, az év feltörekvő fürdői között megszereztük az országos 7. helyet, a megyei fürdők között pedig a dobogós 3. helyet. Köszönjük ezt az elismerést, biztatást vendégeinknek!

{youtube}QAia4oXhs-8{/youtube}

Tegyél egy élménydús látogatást a környék egyik legváltozatosabb és egyben legkedvezőbb árfekvésű fürdőhelyére! Lazulj el a simogató termálvízben, hűtsd le magad az úszómedencében vagy használd ki egész nap mindhárom csúszdánkat külön jegy megváltása nélkül!

Ezekkel a mondadottak invitáltuk látogatóinkat még a múlt nyár elején egy szavazós nyereményjátékra, amelyben az ország fürdői három kategóriában (az év fürdője, az év feltörekvő fürdője, a helyiek kedvenc fürdője) versengtek a fürdővendégek szavazataiért. A verseny lezárult, az eredmény megszületett.

A Bogácsi Termálfürdő saját kategóriájában a feltörekvő fürdők között a 7. helyen végzett, ami ugyancsak megtisztelő helyezés - ezúton is köszönjük a szavazatokat! Az pedig külön elismerés, hogy a megyei összesítésben a Borsod-Abaúj-Zemplénben legtöbb szavatot kapott miskolctapolcai Barlangfürdő után következik a bogácsi fürdő, megelőzve a Zsóryt és a tiszaújvárosi fürdőt is!

Minden erőnkkel arra törekszünk, hogy színvonalas szolgáltatásainkkal a jövőben is kivívjuk vendégeink, látogatóink bizalmát és elismerését.

150503 nagymedenceTavaly nyáron a magyarországi fürdők három kategóriában (az év fürdője, az év feltörekvő fürdője, a helyiek kedvenc fürdője) versengtek a vendégek szavazaiért. A Bogácsi Termálfürdő kategóriájában, a feltörekvő fürdők között a 7. helyen végzett, a megyei összesítésben pedig a Borsod-Abaúj-Zemplénben legtöbb szavatot kapott miskolctapolcai Barlangfürdő után következik a bogácsi fürdő – megelőzve többek között a Zsóryt és a tiszaújvárosi fürdőt is!

{youtube}QAia4oXhs-8{/youtube}

A múlt évhez hasonlóan idén is versengenek a magyarországi fürdők a vendégek szavazataiért. Tavaly a Bogácsi Termálfürdő saját kategóriájában, a feltörekvő fürdők között a 7. helyen végzett, a megyei összesítésben pedig a miskolctapolcai Barlangfürdő után következik a bogácsi fürdő – megelőzve többek között a Zsóryt és a tiszaújvárosi fürdőt is!

Szavazz ránk az idén is! – mi pedig folyamatosan javuló szolgáltatásainkkal háláljuk meg a bizalmat! Ráadásul a szavazók értékes díjakat is nyerhetnek az ajándéksorsoláson.

Előre is köszönjük a bizalmat!